Megnyílt a XXIII. Tervezőgrafikai Biennálé kiállítása – Átadták az idei díjakat

Megnyílt a XXIII. Tervezőgrafikai Biennálé kiállítása – Átadták az idei díjakat

A XXIII. Tervezőgrafikai Biennálé zsűrizett műtárgyaiból nyílt kiállítás november 17-én a Munkácsy Mihály Múzeumban. A nagyszabású rendezvényen a nemzetközi zsűri díjazottjainak névsorát is kihirdették.

A rendezvény házigazdája, dr. Bácsmegi Gábor múzeumigazgató köszöntötte a vendégeket, majd Varga Tamás, Békéscsaba kultúráért felelős alpolgármestere kihangsúlyozta a kiállítássorozat jelentőségét, és elmondta, hálás azért, hogy Békéscsaba nevéhez köthető az egyik, most már nemcsak országos, hanem nemzetközi tervezőgrafikai biennálé. 

Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, rektorhelyettese és tanszékvezetője nyitotta meg a tárlatot. 

 – A világunkban szükségünk van a graphic designra, illetve arra is, hogy a társadalom különböző rétegeiből egyre többen figyeljenek fel a tervezőgrafikai pályára. Illetve nagyon fontosnak tartom, hogy a tervezőgrafikai munkák együtt egy térben is meg tudjanak mutatkozni. Az itt látható kiállítás töredéke a beérkezett munkáknak, hiszen összesen több mint hétszáz pályaműről beszélhetünk – fogalmazott a képzőművész.

Sára Ernő grafikusművész, a díjazó zsűri tagja üdvözölte azt a tendenciát, mely szerint napjainkban nagyon magas a pályázói kedv. 

A biennálé szervezői 1978-ban indították el a tervezőgrafika művészet legrangosabb hazai periodikus kiállítássorozatát, amelyet kétévente a Munkácsy Mihály Múzeum mutat be azzal a céllal, hogy a hagyományok szellemében a mai magyar tervezőgrafika alakulását, új értékeit számon tartsa. Fontos szempont továbbá a fiatal, tehetséges tervezőgenerációk és a művészeti egyetemek tervezőgrafikus hallgatói alkotta művek népszerűsítse.

A XXIII. Tervezőgrafikai Biennáléra nevezhettek egyéni alkotóművészek, grafikai stúdiók, felhasználó vállalatok, cégek, intézmények – a művek alkotóinak hozzájárulásával – és művészeti felsőoktatásban tanuló hallgatók is az utóbbi két esztendőben született tervezőgrafikai művek, terv és megvalósult alkotás kategóriákban, bármely témában és tervezőgrafikai műfajban. 

A kiállítást Szepes Hédi Konecsni György-díjas művészettörténész rendezte.

A nemzetközi zsűri döntése alapján a XXIII. Tervezőgrafikai Biennálén a következő eredmény született:

- A Magyar Művészeti Akadémia díját Halasi Zoltán és Solymosi Mór nyerte. 

- A Kulturális és Innovációs Minisztérium díját Herr Ágnes és Vörös Botond kapta meg. 

- Békéscsaba Megyei Jogú Város – Munkácsy Negyed különdíját Morvai Péter érdemelte ki. 

- A zsűri a Konecsni György-életműdíjat Auth Attila grafikusművésznek ítélte. 

A Biennálé negyvennégy éves története során új díj született:

- A Magyar Képzőművészeti Egyetem díját a lengyel grafikusművész, Agnnieszka Ziemiszewska nyerte el. 

 

A tárlat a Munkácsy Mihály Múzeum Pátkai Ervin, Kolozsváry–Tevan és Zsilinszky Mihály kiállítótermeiben 2022. december 23-ig, hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig tekinthető meg.

Galéria