Már a tízezredik látogató tekintette meg a Terrakotta hadsereg kiállítást

Már a tízezredik látogató tekintette meg a Terrakotta hadsereg kiállítást

A tízezredik látogató is megtekintette a Munkácsy Mihály Múzeum egyik időszaki kiállítását, a „Terrakotta hadsereg - Az első császár üzenete” című tárlatot. A különleges alkalomból a város polgármestere Szarvas Péter és a múzeum igazgatója, Bácsmegi Gábor köszöntötte a szerencsés megtekintőt.

Amikor Majorné Sebők Judit életében először belépett a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum ajtaján, még nem gondolta, hogy ő lesz a Terrakotta hadseregről összeállított kiállítás tízezredik látogatója. A hölgy Debrecenből utazott el a békési megyeszékhelyre. Ajándékba pedig kapott egy agyagkatonát a város polgármesterétől.

– Rendszeresen járok Békéscsabára, de a Terrakotta hadsereg csalt el a múzeumba. Barátoktól hallottam, hogy most itt látható és akkor úgy döntöttem, hogy Bécs és Budapest után itt sem hagyom ki az agyagkatonákat – mondta el portálunk kérdésére Majorné Sebők Judit.

A „Terrakotta hadsereg - Az első császár üzenete” című kiállítás június 16-án nyílt meg a múzeum falai között. A két teremben helyet foglaló tárlat során a látogatók betekintést nyerhetnek az első kínai császár életébe, a korabeli országegyesítési folyamatba.

– Csináltunk egy szelfipontot is, hogy legyen fotózkodási lehetőséget, egy fotófal előtt. A kiállítás első részben kicsit részletesebben bele tekinthetünk Kína történelmébe, a nagy fal építésébe és a császár életébe. Itt egy olyan jelenetet láthatunk, ahol éppen vezetik be a lovakat egy szekér elé. Megismerhetjük a két tábornokot, a hadsereg vezetőit. A másik teremben pedig egy "sírkamrában" találkozhatunk 42 katonával – emelte ki Bácsmegi Gábor múzeumigazgató.

A Munkácsy Negyed szívében található múzeum folyamatosan rendez időszaki tárlatokat, a két legnépszerűbb állandó kiállítása, a Munkácsy Mihály – Egy géniusz diadala, valamint Békéscsaba az évezredek idővonalán című tárlatok mellett.

– A kínai agyaghadsereg történetét nagyon sokan ismerik, ami egy különleges szelete a világ és Kína történelmének. A jogtulajdonos szerencsére a Munkácsy Mihály Múzeum rendelkezésére bocsájtotta ezt a gyűjteményt, amit egész Európában rendszeresen utaztat. A cégtől megtudtuk, hogy eddig Békéscsabán volt a legsikeresebb és a leglátogatottabb a kiállítás – hangsúlyozta Szarvas Péter polgármester.

A különleges tárlat már csak ezen a héten, október 30-a vasárnapig tekinthető meg a Munkácsy Mihály Múzeumban.