Gálakoncert, színészlegendákkal

Gálakoncert, színészlegendákkal

Igor Stravinsky játékra és táncra írott elbeszélését, A katona történetét mutatta be a Filharmónia Magyarország és a Fesztivál Akadémia Budapest a Csabagyöngye Kulturális Központban kedden este. Az előadást Ascher Tamás rendezte, a zenés darabban Molnár Piroskát, Bezerédi Zoltánt, ifj. Vidnyánszky Attilát és Kelemen Hannát láthatták a nézők.

Nem mindennapi előadásra hívta a közönséget a Filharmónia Magyarország ezúttal a Csabagyöngye Kulturális Központba, kedden estére. A zene és irodalom kapcsolatát mutatta be a Fesztivál Akadémia Budapest koncertje két korszakos mű előadásával. 

Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész a Fesztivál Akadémia Budapest alapító művészeti vezetője fontosnak nevezte az előadás békéscsabai állomását.

– A Fesztivál Akadémia Budapest az országot járja, illetve határon túl is bemutatkoztunk már. Ma végre Békéscsabán vagyunk, a csapatunk néhány tagja kurzust tartott az egyik helyi zeneiskolában. Mindig is szívügyünk volt, hogy a művészek kurzust tartsanak, koncertet adjunk, kerekasztal beszélgetéseket folytassunk a zenétanárokkal, diákokkal, szülőkkel – nyilatkozta a Kossuth-díjas hegedűművész.

 

 

Az ördöggel szerződést kötő katona fausti története az orosz zeneszerző, Igor Sztravinszkij és francia-svájci író, Charles Ferdinand Ramuz közös szülötte. A háború nehézségei és az orosz forradalom minden anyagi forrásától megfosztotta világhírű zeneszerzőt, aki olyan darabot szeretett volna írni, mely könnyen előadható, s így garantálja a sikert. Stravinsky minimálisra redukálta a zenekart, a hangszercsoportok legjellegzetesebb tagjait hegedű, nagybőgő, klarinét, fagott, kornett, harsona és egy ütőshangszer alkotta szeptett képviseli.

Az előadás során az olasz zeneszerző, Vivaldi egyik legismertebb művét is felhasználták zenei hangulatfestéstként. Vivaldi 1725-ben A harmónia és a találékonyság erőpróbája címmel megjelentetett concerto-gyűjteményben adta ki ,,A négy évszak” című ciklusát. A négy hegedűversenyhez egy-egy szonettet is költött, majd a partitúra megfelelő helyeire beillesztve zenésítette meg ezeket. A mű a több mint 400 versenyművet komponáló mesternek már életében legnépszerűbb alkotása lett, nem utolsó sorban épp a zenei ábrázolás jól érthető és hallható képszerűségéért, mely a szonettek nélkül is világosan követhetővé teszi a zenei és zenén túli történést.

A darabot Ascher Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, egyetemi tanár, érdemes művész, rendezte. Az előadásban olyan személyekkel találkozhatunk, mint Molnár Piroska a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, Prima Primissima díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a sokoldalú színész és koreográfus Bezerédi Zoltán, akinek munkáját többek között Máthé Erzsi-, Jászai Mari- és Kossuth díjjal jutalmazták. A darabban szerepelt Ifj. Vidnyánszky Attila színész, rendező, és Kelemen Hanna is. 

Az előadást legközelebb június 16-án Miskolcon, a Művészetek Házában láthatja a közönség.

 

Galéria