• Munkácsy Vizuál Animációs koncert

2023-ban a Munkácsy Negyed és Szives Márton, Pro Arte Aranyérmes ütőhangszeres művész életre keltett egy koncertsorozatot, a Munkácsy Vizuált, ahol a közönség Munkácsy Mihály festményein alapuló animációs koncerteken vehetett részt.

A koncertek lényege, hogy az animáció, az élő, klasszikus és kortárs zene a közönséggel együtt egy közös élményt alkosson, egyként járuljon hozzá az est sikeréhez: Interaktív és immerzív események jöttek létre, ahol minden a festőgéniusz és munkássága körül forgott. A két koncerten Szives körül igen változatos fellépőgárda fordult meg: a júniusi, első koncerten az Alföld Quartet és Nagy Dorina Aranypáva minősítésű népzenész-növendék voltak a társai.

A második, őszi koncerten Barta Gergő népzenész és Lisztes Barnabás ütőhangszeres növendék társult a produkcióhoz; sőt, itt már nagy Katalin képzőművész is csatlakozott, aki élőben festette meg a koncert animációit, s akihez a közönség is csatlakozhatott a festés folyamatában. Három kis animációs film készült a koncertek vizuáljaiból: Munkácsy festményeit Cut-out és stop-motion technikával, 3D leképezéssel és mesterséges intelligenciával, valamint élőszereplős felvételekkel dolgozták fel, miközben a zenészek élőben reflektáltak rájuk zenéjükkel.

Ki az a Munkácsy?


Ez a kisfilm a festői alkotás folyamatán kalandozik el. Alkotói Nagy Katalin Matild grafikusművész, Szives Márton, szólista, művészeti vezető. Zenéjét szerezte Gordon Stout, marimbaművész és zeneszerző. Cut-out és stop-motion technikával egy élénk és fura képzeletvilágot alkottak, ahol Munkácsy még nevetni is tud.

A Szabadban


Ez a film a hasonló nevű Munkácsy képre reflektál montázsfelvételekkel: hogy érezte magát a két kislány a képen? Alkotók: Nagy Katalin Matild, Sipos Géza operatőr, Szives Márton művészeti vezető. Zenéjét Nagy Dorina, a Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium tanulója és Szives Márton alkották meg.

A Zongoralecke


Ez a darab igazi ínyencség: Munkácsy Zongoraleckéjét, a Munkácsy Negyed ikonikus festményét dolgozta fel Papp Zsombor és Szives Márton 3D technikával és mesterséges intelligencia segítségével. Mi lett volna, ha Munkácsy ismeri az MI-t? Zenéjét Molnár Viktor Artisjus-díjas zeneszerző és Szives Márton szerezte. A kisfilm a Zongoralecke című kép három dimenziós leképezésével kezdődött: egy új világ nyílt meg az alkotók előtt, akár álomba, akár estébe is át tudták innentől helyezni az ikonikus festményt. A történet a kislány Chopin-gyakorlataiból hamar átlendül a mesterséges intelligencia Munkácsy-gyakorlataiba, mely Molnár és Szives zenéjével tökéletes atmoszférát teremt, hogy átgondoljuk: nekünk mit jelent a mesterséges intelligencia jelenléte.

Munkácsy Vizuál a nagyvilágban

Az egyedülálló békéscsabai koncertprojektet azonban nem csak a helyiek élvezhetik; az országos médiamegjelenéseken túl a kisfilmek sikeresen szerepeltek a Lakiteleki Filmszemlén, a szolnoki ATAFF-on és budapesti Nemzetközi Filmszemlén is. Sőt, Szives Márton 2024-re meghívást kapott a belgrádi Művészeti Egyetem konferenciájára is a Munkácsy Vizuállal. A projekt tehát idén külföldi vizekre evez majd.